Szponzorált tartalom
Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu-nak ez nem kihívás. Tavaly ugyanis a hatalmas sikert arató csapatépítőnket ez a cég, a BalatonPRO szervezte.
Rég nem volt ennyire nagy sikere egyetlen csapatépítőnek sem, aztán jött ez a cég a remek programokkal és a vitorlásokkal, és mindenkinek elnyerte a tetszését. Pedig nehéz manapság olyan programot szervezni, ami mindenkinek tetszik.
A Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu csapatának volt egy jó ötlete, és olyan programtervet készítettek, ami mindenkinek tetszett. Ők ugyanis fogták, megcsavarták a klasszikus csapatkohéziót erősítő játékokat és helyette mindenkit vitorlásokra ültettek.
Itt a főszerepben a vízisportok voltak. Vitorláztunk, eveztünk, Quadoztunk és még egy SUP deszkán is kipróbálhattam magamat, mindezt egy napon.
A csapategységet főként a vitorlás közös irányítása erősítette és a verseny, amit mindenki meg szeretett volna nyerni.
De ettünk is, ittunk is, volt közös reggeli, közös ebéd, közös felkészülés a versenyre. A cég nagyon összeszedetten és jól vezényelte le a programokat. Az egész abból állt, hogy reggel találkoztunk, megtanultuk, hogyan kell elvezetni a vitorlást egy csapatként, aztán gyakoroltunk, végül pedig versenyeztünk, utána pedig különböző vízisportokban és szárazföldi programokon lehetett részt venni. Nagyon élvezte mindenki a vizet, nagyon jó idő volt és rengeteget nevettünk, nagyon sok remek kép született. Van, akivel akkor kezdtem el beszélni, annyira összebarátkoztunk.
Nekem abszolút pozitív élményeim vannak a Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu által szervezett csapatépítővel kapcsolatban.